Jó ha tudjuk, hogy a távmunkavégzés esetén is a munkavédelemről szóló törvény szabályait kell alkalmaznunk, azonban érdemes figyelnünk az alábbiakban felsorolt eltérésekre.
Mint az ismeretes, a távmunkavégzés – a munkáltatóval kötött megállapodás alapján – a munkavállaló által biztosított munkaeszközzel is történhet. A munkáltatónak, az ilyen munkaeszköz esetén is meg kell győződnie az eszköz megbízható működéséről. Ez esetben tehát, a munkáltató a kockázatértékelés elvégzése során győződik meg a munkaeszköz biztonságos állapotáról. Viszont a munkaeszköz biztonságos állapotának fenntartásáról ebben az esetben már a munkavállaló gondoskodik.
A munkahelyen a munkavállaló a munkáltató hozzájárulása nélkül nem változtathatja meg a munkakörülményeket.
Munkáltatói ellenőrzés indokolt esetben
Az Mt. alkalmazásában indokolt esetnek minősül a munkáltató vagy megbízottjának ellenőrzése, ha arról kíván meggyőződni, hogy a munkakörülmények megfelelnek-e a követelményeknek, a munkavállalók ismerik, illetve megtartják-e a rájuk vonatkozó rendelkezéseket. Ezen ellenőrzésen túl, a munkáltató vagy megbízottja a kockázatértékelés elvégzése, balesetvizsgálat lefolytatása, valamint a munkakörülmények ellenőrzése céljából léphet be és tartózkodhat a munkavégzési helyként szolgáló ingatlan területén.
A munkáltató tájékoztatási kötelezettsége
A munkáltatónak tájékoztatnia kell a munkavállalót, a munkahelyi munkavédelmi tanácskozási és érdek-képviseleti lehetőségekről és gyakorlatról. Továbbá tájékoztatnia kell az ezzel összefüggő feladatot ellátó felelős személyekről és elérhetőségük adatairól is. Tartsuk szem előtt, hogy a munkavégzési helyként szolgáló ingatlan területére a munkavédelmi képviselő csakis a munkavállaló beleegyezésével léphet be és tartózkodhat.
Jó ha tudjuk, hogy az ellenőrzést a felügyelet kizárólag munkanapon, 8 és 20 óra között végezheti. A munkavédelmi hatóságnak a munkáltatót és a munkavállalót az ellenőrzés megkezdése előtt legalább 3 munkanappal erről tájékoztatnia kell. A munkáltatónak pedig az ilyen céllal a munkavégzési helyként szolgáló ingatlan területére történő belépéshez szükséges hozzájárulást a munkavállalótól legkésőbb az ellenőrzés megkezdéséig be kell szereznie.
Távmunkavégzés esetén munkahelynek minősül az a munkaszerződésben a felek által meghatározott helyiség, ahol a munkavállaló az információtechnológiai vagy számítástechnikai eszközzel rendszeresen a munkáját végzi. A távmunka, mint foglalkoztatási forma egyre jobban kihasznált lehetőség. Viszont a távmunka végzése esetében is fontos, hogy a munkavállalóknak az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó jogai ne sérüljenek.
BérPortál – www.berportal.hu-Minden jog fenntartva