A munka törvénykönyve kimondja, hogy a munkaviszony munkaszerződéssel jön létre. A munkaszerződés alapján a munkavállaló köteles a munkáltató irányítása szerint munkát végezni. A munkáltató pedig köteles a munkavállalót foglalkoztatni és munkabért fizetni. Nagyon fontos, hogy a munkaszerződésben rögzíteni kell a munkaviszony kezdetének napját, egyéb esetben ugyanis a munkaviszony kezdetének, a munkaszerződés megkötését követő napot kell tekinteni. Mikor lehetséges a munkaszerződéstől való elállás? Nézzük!
1/ Tényleges munka megkezdésének a dátuma
Mint azt fentebb említettük, a munkaszerződésben meg lehet határozni a tényleges munka megkezdésének a dátumát. Előfordulhat ugyanis, hogy leendő kollégánk még előző munkahelyén köteles rendelkezésre állni, vagy egyéb elfoglaltsága miatt, csak 1-2 hét múlva tud munkába állni. Mivel a szerződést aláírták, így a felek mindenképpen kötelesek együttműködni ezen idő alatt is, viszont ilyenkor a munkáltatónak még nincs foglalkoztatási, míg a munkavállalónak nincs rendelkezésre állási kötelezettsége. Értelemszerűen bér sem jár erre az időre, ahogyan szabadság és táppénz sem.
Alapvetően a feleknek tartózkodniuk kell minden olyan magatartástól, ami a szerződést, ezáltal munkaviszony létrejöttét meghiúsítaná. Azonban a felek hibáján kívül eső ok miatt is bekövetkezhet olyan élethelyzet, ami ellehetetleníti a munka tényleges megkezdését. Mivel a próbaidő csak a munkaviszony megkezdésével indul, és ebben az esetben még nem került sor a munkába állásra, így a próbaidő alatti azonnali hatályú felmondást nem lehet alkalmazni.
2/ Munkaszerződéstől elállás
Ilyen esetben a munka törvénykönyvének 49. paragrafusa segít nekünk, ami kimondja, hogy a munkaszerződéstől bármelyik fél elállhat, ha a munkaszerződés megkötését követően körülményeiben olyan lényeges változás következett be, amely a munkaviszony teljesítését lehetetlenné tenné vagy aránytalan sérelemmel járna. Ebben az esetben a munkáltatónak nem kell be, majd kijelentenie ezen munkavállalót, hiszen még nem történt meg a munkába lépés.
Forrás: Ügyvitelport – Dolgozói bére a mi lelkiismeretünk
BérPortál – www.berportal.hu-Minden jog fenntartva