Azt a munkabalesetet, amely esetében a munkavállaló több mint három munkanapon át nem volt munkaképes, valamint a foglalkozási megbetegedést és a fokozott expozíciós esetet be kell jelenteni, ki kell vizsgálni és nyilvántartásba kell venni. Jó ha tudjuk, hogy a munkabaleset esetén – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – a munkáltató, foglalkozási megbetegedés és fokozott expozíció esetén a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszternek az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben kiadott rendeletében meghatározott szerv (személy) teljesíti.
Fontos, hogy a munkáltatónak a munkabalesetek, foglalkozási megbetegedések és fokozott expozíciók esetén a sérült, megbetegedett, illetve fokozott expozícióban érintett következő személyes adatait rögzítenie kell: név (ideértve a születési nevet is), anyja neve, társadalombiztosítási azonosító jele (taj-száma), születési hely és időpont, nem, állampolgárság, lakóhely (lakcím). A munkáltató esetében az adószámot kell feltüntetni, amennyiben adószámmal nem rendelkezik, személyes adataként saját adóazonosító jelét is rögzítenie kell.
Nagyon fontos, hogy a munkáltatónak a munkaképtelenséggel járó munkabalesetet haladéktalanul ki kell vizsgálnia, és a kivizsgálás eredményét munkabaleseti jegyzőkönyvben kell rögzítenie. A kivizsgálás megkezdéséről pedig minden esetben tájékoztatni kell a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosító szolgálat orvosát. A kivizsgálásban történő orvosi közreműködésről a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosító szolgálat orvosa dönt. Amennyiben súlyos munkabaleset történik, úgy a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosító szolgálat orvosának részt kell venni a kivizsgálásban. A munkaképtelenséget nem eredményező munkabaleset körülményeit is lényeges tisztázni.
A baleset kivizsgálásakor az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló törvény alapján a munkáltató nem tekinthető adatkezelőnek. A foglalkozás-egészségügyi szolgálat azonban kezelhet egészségügyi adatokat, információkat kérhet a beteg kezeléséről, állapotáról. A munkáltató nincs birtokában annak a tudásnak, amellyel meg tudná ítélni azokat az egészségügyi kérdéseket, amelyek a baleset során felmerülnek. (pl. a dokumentáció, munkabaleseti jegyzőkönyv kitöltése során súlyosság, gyógytartam stb. eldöntése). Erre tekintettel a törvény arról rendelkezik, hogy a kivizsgálásba szükség esetén be kell vonni a munkáltatónál foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosító szolgálat orvosát, azzal, hogy a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosító szolgálat orvosa minden súlyos munkabaleset esetén részt kell vegyen a kivizsgálásban.
Figyeljünk arra, hogy a munkáltató köteles a súlyos munkabalesetet a munkavédelmi hatóságnak azonnal bejelenteni. A bejelentéssel, kivizsgálással és nyilvántartással kapcsolatos részletes előírásokat a munkabalesetek tekintetében a törvény és a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter rendelete, a foglalkozási megbetegedések és a fokozott expozíciók tekintetében a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszternek az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben kiadott rendelete határozza meg. A munkabaleset, a foglalkozási megbetegedés és a fokozott expozíció kivizsgálása során fel kell tárni a kiváltó és közreható tárgyi, szervezési és személyi okokat, és ennek alapján a munkáltatónak intézkedéseket kell tenni a munkabalesetek, a foglalkozási megbetegedések és fokozott expozíciók megelőzésére.
A sérültnek, illetőleg a balesetet észlelő személynek a balesetet a munkát közvetlenül irányító személynek haladéktalanul jelentenie kell. Ez azért létfontosságú, mert ha a sérült neki felróható okból ezen kötelezettségének nem tesz eleget, a baleset munkáltatói kivizsgálása során a sérültet terheli annak bizonyítása, hogy a baleset a munkavégzés során vagy azzal összefüggésben történt. A munkáltatónak minden bejelentett, illetve tudomására jutott balesetről meg kell állapítania, hogy munkabalesetnek tekinti-e. Ha nem tekinti munkabalesetnek, akkor erről és a jogorvoslat lehetőségéről a sérültet, halálos baleset esetén a hozzátartozót értesítenie kell. A munkáltatónak lehetővé kell tennie a munkavédelmi képviselő részvételét a munkabaleset kivizsgálásában.
Érdemes tudnunk, hogy a munkabaleset bekövetkezésétől számított 3 év után a munkáltató a törvényben foglaltak alapján nem köteles a munkabalesetet bejelenteni, kivizsgálni és nyilvántartásba venni. Az elévülésre egyebekben a polgári jogi szabályokat kell alkalmazni.
Előfordulhat, hogy a két fél nem ért egyet. Ha a sérült a munkáltatónak a munkabaleset bejelentésével, kivizsgálásával kapcsolatos intézkedését vagy mulasztását, továbbá ha az érintett munkavállaló a foglalkozási megbetegedés vagy a fokozott expozíciós eset kivizsgálásának elmulasztását sérelmezi, illetve ha a munkavállaló vitatja a sérülés súlyosságával kapcsolatos munkáltatói megállapítást, az 1. melléklet szerinti bejelentőlapon elektronikusan vagy egyéb úton a területileg illetékes munkavédelmi hatósághoz fordulhat. A munkavállaló bejelentése alapján a munkavédelmi hatóság az eljárást hivatalból folytatja le. A munkavédelmi hatóság a foglalkozási megbetegedés gyanúját panaszoló vagy annak kivizsgálása elmulasztását sérelmező személyt a bejelentésre jogosult orvoshoz vagy a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szervhez irányítja.
Amennyiben az érintett munkavállaló egészségi állapotának romlása a munkavégzéssel vagy a munkavégzés, munkafolyamat során előforduló kóroki tényezőkkel hozható összefüggésbe, és a foglalkozási megbetegedést a munkáltató, vagy a meghatározott szerv, illetve személy nem jelentette be, a munkavállaló a területileg illetékes munkavédelmi hatósághoz fordulhat. A munkavédelmi hatóság a foglalkozási megbetegedés gyanúját a foglalkozási betegségek és fokozott expozíciós esetek bejelentéséről és kivizsgálásáról szóló jogszabályban meghatározott szervhez előzetes vizsgálat és bejelentés céljából továbbítja. Ha ezen eljárásban a sérült, vagy ha a sérült meghalt, vagy egészségi állapota miatt jogainak érvényesítésére nem képes, a hozzátartozója ügyfélnek minősül. A kérelemben a hozzátartozói minőséget valószínűsíteni kell.
Ha a magyarországi székhelyű munkáltató munkavállalóját külföldi kiküldetés (külszolgálat) során éri munkabaleset, a munkáltató köteles a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter rendeletében meghatározott rendben a bejelentési és nyilvántartási kötelezettséget teljesíteni.
1. melléklet
Bejelentőlap
1. A bejelentés időpontja:
2.
A bejelentő
2.1. neve:
2.2. lakcíme:
2.3.
levelezési címe:
2.4. telefonszáma:
2.5. e-mail
címe:
2.6. munkaköre:
3.
A munkáltató
3.1. elnevezése:
3.2. székhelyének
címe:
3.3. székhely szerinti megye:
3.4. adószáma
(ennek hiányában: adóazonosító jele)
4.
A baleset
4.1. bekövetkezésének helye (címe):
4.2.
bekövetkezésének ideje:
4.3. Megye (baleset helyszíne
szerint):
5.
Foglalkozási megbetegedés/fokozott expozíció
5.1. esetén
a munkavégzés helye:
5.2. esetén a betöltött munkakör:
5.3. esetén a munkakör betöltésének kezdő időpontja:
7. A bejelentés indoka:
8. A bejelentés kifejtése:
………………………………………..…
bejelentő aláírása
Forrás: 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről
BérPortál – www.berportal.hu – Minden jog fenntartva