Biztosan minden HR területen dolgozó szakember szervezett már csapatépítést, ahogyan abban is biztos vagyok, hogy jó pár vicces vagy éppen kellemetlen élmény eszébe jut mindenkinek a témában.
Egy dolgot mindenképpen már a téma kifejtésének elején le kell szögezni: Olyan nincs, hogy mindenkinek jó legyen. Legyen akármekkora a csapat, akiket programokra kell ösztönözni, mindig vannak jól elkülöníthető archetípusok egy-egy ilyen rendezvényen.
Mik a legtipikusabbak?
Az örök elégedettlen
Mindig vannak olyan kollégák, akik állandó jelleggel szinte már sportot űznek abból, hogy miként szabotálják a csapatépítő rendezvényeket. Nem elég az, hogy sosem elégedettek a programmal, de még ráadásul másokat is buzdítanak arra, hogy elmondják nemtetszésüket. Mindemellett tipikusan ezek azok az emberek, akik bár a kákán is csomót keresnek, de ötletet, vagy konstruktív javaslatot egészen biztos nem adnak ezekhez az eseményekhez.
A nekem minden mindegy
Vannak olyanok is jószerével, akik amikor elkezdődik egy ilyen program szervezése teljes nyugalommal mondják, hogy nekik nincsenek nagy igényeik és bármiben szívesen részt vesznek. Mégis, amikor a tényleges megvalósulásról van szó, érdekes módon eszükbe jut, hogy valamiért az időpont mégsem jó nekik, vagy hirtelen kétségeik támadnak a programot illetően.
Az okoskodó
Nehéz eldönteni, hogy azokkal nehezebb-e egyezkedni akik csak kritizálnak ámde ötleteket nem adnak, vagy azokkal akik részletesen ki is fejtik véleményüket és kifejezésre adják abbéli hitüket, hogy ők jobb rendezvényt tudtak volna szervezni. Annyi egészen biztos, hogy az ilyen programok esetében mindig vannak olyanok, akik nem is igazán értik miért nem rájuk lett a szervezés osztva és sértettségüknek nem félnek hangot adni.
A kínos
Ez az archetípus a program szervezése alatt a legártalmatlanabb. Akkor lendül elemébe, amikor már a program kezdetét veszi. Ahogy halad előre az idő – és növekszik a bevitt alkohol mennyisége – egyre kiszámíthatatlanabb lesz, és szinte biztos, hogy előbb vagy utóbb tenni fog valamit, ami vagy a főnökség szemében lesz kellemetlen, vagy szimplán örökké ellehetetleníti, hogy adott helyszínt a cég még egyszer igénybe vegye ilyen féle mulatozásra. Ha egy kicsit konspirálni szeretnék, merem állítani, hogy ez a típus kifejezetten készül ezekre az eseményekre és előre jól eltervezett módon szabotálja azt.
A soha részt venni nem akaró
Végül, de nem utolsó sorban vannak azok a kollégák, akik a hátuk közepére sem kívánják ezeket a programokat és minden esetben igyekeznek kitalálni valamit, hogy kihúzzák magukat. Alapvetően elég ártalmatlanok, de a csapatmorálnak a legkevésbé sem tesznek jót.
Miért is volt fontos ezeket a típusokat végig venni?
Amikor csapatépítést kell szervezni, a szervező akkor tesz magával igazán jót, ha előre felkészül ezekre a típusokra, így kevesebb csalódás éri és az idegrendszere is békésebb állapotban tud reagálni a felmerülő helyzetekre. Visszatérnék az alap tézishez. Nincs olyan csapatépítő, ami mindenki számára megfelelő. Éppen ezért nem is szabad ilyen szándékkal belekezdeni a szervezésbe. Csak felesleges stresszt okoz a szervezőnek. Ha egy igazán jó tanáccsal élhetek, akkor az a következő lenne: NE LEGYEN SOHA KÖTELEZŐ SEMMI!
Minden embernek elég nagy az önérzete és a szabadságvágya. Ahogyan gyerekként sem szerettek a legtöbben kötelező olvasmányokat olvasni, úgy felnőtt korban sem változik a kötelező dolgokhoz való hozzáállás. Régebben sem maguk a könyvek voltak rosszak, vagy olvashatatlanok. Maga a tény, hogy valami olyat kell csinálni, amit nem szabad akaratából tesz az ember egy természetes ellenreakciót vált ki.
A legtöbb csapatépítés itt bukik el. Ha valaki nem akar benne részt venni, hát ne kelljen. Senkinek sem jó, ha rá vannak kényszerítve a munkatársak ezekre a programokra. Csak annyi eredménye lesz, hogy rontják a rendezvény hangulatát és ezzel másokra is demoralizáló hatást gyakorolnak. Ami pedig az örök elégedetlenkedő válfajt illeti, nincs jobb megoldás, mint szavazásra bocsátani több lehetőséget is. A többség dönt alapon pedig azt a programot megszervezni, amire a legtöbb kolléga leadta a voksát. Ez persze nem zárja ki, hogy aki elégedetlenkedni akar az meg is tegye, viszont ilyenkor legalább nem a szervezőn van a felelősség, nyugodtan mondhatja majd azt, hogy ez volt a többség akarata – fejezze ki feléjük nemtetszését.
Egy csapatépítő a legtöbb esetben egyben csapatromboló hatással is van. Ez elkerülhetetlen. De lehet úgy szervezni és úgy hozzáállni a témához, hogy az a HR-es kollégának ne kerüljön pár új ősz hajszálába. Sok helyen vezetőség diktálja ezeket az eseményeket, ők ragaszkodnak ahhoz, hogy mindenki vegyen részt, ahogyan sok helyen meg is határozzák magát a programot. A HR-nek ilyenkor feladata elsősorban nem is az, hogy a kollégákat meggyőzze a csapatépítés hatékonyságáról, sokkal inkább a vezetőség felé kell megfelelően kommunikálni és észérvekkel alátámasztva meggyőzőnek lenni.
Nem könnyű a feladat, de úgy vélem ennél jóval fajsúlyosabb problémákat is kezel a HR. Meg kell próbálni a lehető leglazábban kezelni a kérdéskört, a túlzott aggodalmaskodás még sosem oldott meg semmilyen helyzetet sem. Nem érdemes olyan dolog miatt háborús viszonyokat fenntartani, ami alapvetően pont azért van, hogy mindenki jól érezze magát.
Karrierszerviz: www.karrierszerviz.hu
BérPortál – www.berportal.hu – Minden jog fenntartva
