A T/13144. számú törvény javaslat célja, hogy a munkavállalók szociális biztonságának megerősítése érdekében az álláskeresési járadék folyósítási idejének felső határát 90 napról 270 napra emelje. Tehát megduplázza a legmagasabb értékét, emellett garantálja, hogy minden álláskereső járadéka eléri vagy meghaladja a havi nettó 100.000 forintot. Karantén elrendelése esetén a munkavállaló jelentős jövedelemkiesést szenved. Csupán munkabérének 50-60%-át kaphatja meg az alatt az idő alatt, amíg egészségügyi okokból elkülönítették. A Javaslat biztosítja, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Alap forrásait e munkavállalók jövedelempótló ellátásaira is lehessen fordítani. Ezzel garantálva, hogy a dolgozó jövedelemkiesését az állam lehetőségéhez mérten minimalizálni tudja.
Törvényjavaslat
A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (Flt.) 26. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Az álláskeresési járadék napi összege a (4) bekezdés alapján meghatározott járadékalap 60 százaléka, legfeljebb a jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér kétszerese, de legalább havi 150 000 forint napi összegének megfelelő összeg. (Jelenlegi szabályozás alapján: legfeljebb a jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napi összegének megfelelő összeg.)
Az Flt. 27. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap. (Jelenleg ez 90 nap)
Az Flt. 39. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:
A Nemzeti Foglalkoztatási Alap bevételeit a koronavírus-járvánnyal összefüggésben elrendelt járványügyi karanténra tekintettel kiesett munkajövedelmek pótlására is fel lehet használni.
Indoklás
A koronavírus járvány gazdasági hatásai továbbra is komoly kihívást okoznak a mindennapokban. Több iparág, köztük a turizmus, a vendéglátás, a szórakoztatóipar, a közlekedés stb. jelentős veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni, ami jelentős elbocsátásokat is eredményezett. Több mint százezer ember lett munkanélküli úgy, hogy csak rendkívül rövid idejű és alacsony összegű ellátásra számíthatnak. A Kormány bértámogatási programja pedig csekély mértékű volt, ráadásul augusztus 31-e óta nem is lehet új pályázatot benyújtani, a futó támogatások pedig az év végével véget is érnek. A bajba jutott családok megsegítése csak erősebb szociális háló mellett biztosítható. Ezért a Javaslat biztosítja, hogy a jelenlegi 3 hónap helyett 9 hónapig járjon az álláskeresési támogatás, mert az elhelyezkedéshez szükséges idő jelentősen megnőtt.
Forrás: www.parlament.hu
BérPortál – www.berportal.hu-Minden jog fenntartva