2020-ban több jogszabályi módosítás is történt a SZÉP-kártya kapcsán, s ezek a módosítások a 2021-es évet is érintik. Cikkünkben összefoglaljuk, hogy 2021-ben milyen szabályokat kell figyelembe vennünk és alkalmaznunk mindennapi munkánk során!
SZÉP-kártya alszámlák összegei
A SZÉP-kártya egyes alszámláira a munkáltató által adható béren kívüli juttatások összegei a 2020. évben, valamint 2021. január 1. és 2021. június 30. között az alábbiak:
a) szálláshely alszámlára utalt támogatás esetén évi 400 ezer forint,
b) vendéglátás alszámlára utalt támogatás esetén évi 265 ezer forint,
c) szabadidő alszámlájára utalt támogatás esetén évi 135 ezer forint.
A járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos törvény szövege továbbra sem tartalmazza a „több juttatótól származóan együttvéve” kitételt. A keretösszeg tehát munkáltatónként értendő. Így, ha a munkavállalónak több munkáltatója van az adóévben, akkor mindegyiktől kaphat például 400-400 ezer forint összegben juttatást a szálláshely alszámlájára.
Éves rekreációs keretösszeg
A rekreáció nem más, mint a szabadidőben, a tevékeny pihenés érdekében végzett elfoglaltság. Minden olyan kulturális, társas, játékos és mozgásos tevékenység, melyet a napi fő elfoglaltság által okozott fáradtság, feszültség feloldása, a testi-lelki-szellemi teljesítőképesség helyreállítása, fokozása érdekében tesz az ember.
2020. évben, valamint 2021. január 1. és 2021. június 30. között az Szja tv. 70. § (8) bekezdésétől eltérően az éves rekreációs keretösszeg:
a) Ha a munkáltató költségvetési szerv, akkor a rekreációs keretösszeg
aa) 400 ezer forint, ha a munkavállaló munkaviszonya egész évben fennáll;
ab) a 400 ezer forintnak az adott munkáltatónál az adóévben munkaviszonyban töltött napokkal arányos összege, ha a munkaviszony az év egy részében áll fenn;
ac) 400 ezer forint, ha a munkaviszony a magánszemély halála miatt szűnik meg.
b) Más munkáltató esetében a rekreációs keretösszeg
ba) 800 ezer forint, ha a munkavállaló munkaviszonya egész évben fennáll;
bb) a 800 ezer forintnak az adott munkáltatónál az adóévben munkaviszonyban töltött napokkal arányos összege, ha a munkaviszony az év egy részében áll fenn;
bc) 800 ezer forint, ha a munkaviszony a magánszemély halála miatt szűnik meg.
Juttatások adózása
Béren kívüli juttatások adózása
Nem árt tudnunk, hogy 2020. április 22-től a munkáltató által a SZÉP kártyára utalt béren kívüli juttatás után nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni. Tartsuk szem előtt, hogy a szociális hozzájárulási adó megfizetése alóli mentesülés 2021. június 30-áig szól!
Ez azt jelenti, hogy a béren kívüli juttatások után fizetendő közteher alapja a juttatás értéke, és 15 százalékos mértékű szja terheli a kifizetőt.
Egyes meghatározott juttatások adózása
Ne felejtsük el, hogy ha a munkáltató az alszámlák szerinti értékhatárokat vagy az éves rekreációs keretösszeget meghaladóan nyújt SZÉP-kártya juttatást adóköteles. Ez azt jelenti, hogy az egyes meghatározott juttatás után fizetendő közteher alapja a juttatás értékének 1,18-szorosa. 2020. július 1-jétől az egyes meghatározott juttatás után a kifizetőt 15 százalékos mértékű szja, valamint 15,5 százalékos mértékű szociális hozzájárulási adó terheli. Az összes közteher tehát 35,99 százalék.
Milyen további módosítások várhatóak a SZÉP-kártyákkal kapcsolatban?
Úgy tűnik, nem ér véget a SZÉP-kártyákhoz kapcsolódó módosítások sorozata.Fontos ugyanis tudnunk, hogy benyújtásra került az egyes adótörvények módosításáról szóló T/13258. számú törvényjavaslat. Ez a Javaslat megszünteti azt a szabályt, amely a költségvetési szervekre vonatkozóan alacsonyabb összegű rekreációs értékhatárt (nettó 200 ezer forint) állapít meg a béren kívül adott juttatások adókötelezettségének meghatározásával összefüggésben. A módosítás eredményeként a költségvetési szférába tartozó munkáltatók is nettó 450 ezer forintig terjedő összegben adhatnak béren kívüli juttatást munkavállalóiknak kedvező adózási feltételek mellett. Tehát egységesen az évi 450 ezer forintos értékhatár lenne irányadó, amennyiben a munkaviszony egész évben fennáll és ennek időarányos része, ha a munkaviszony év közben keletkezik vagy szűnik meg (kivéve a haláleset miatti megszűnést).
BérPortál – www.berportal.hu-Minden jog fenntartva