Az első házasok kedvezménye az arra jogosult magánszemély összevont adóalapját csökkentheti. Erre lehetősége van akár már év közben is, az adóelőleg megállapításakor, a NÉTAK-ot és a személyi kedvezményt követően, de a családi kedvezményt megelőző sorrendben. Ez utóbbi azért fontos mert, ha a magánszemély mindkét kedvezményre jogosult és nincs elegendő adóalapja, akkor lehetősége van családi járulékkedvezményt igénybe venni, amennyiben a családi kedvezményt az Szja törvény szerint – adóalap hiányában – már nem tudja érvényesíteni.
Mikor jogosult rá a házaspár az első házasok kedvezménye igénybevételére?
Fontos feltétel, hogy az első házasok kedvezményének érvényesítésére a házaspár akkor jogosult, ha legalább egyiküknek ez az első házassága. Mindez azt jelenti, hogy a házaspár azon tagja is jogosult e kedvezmény érvényesítésére, megosztására, akinek nem ez az első házassága. A kedvezmény igénybevétele nincs életkorhoz kötve. Jó ha tudjuk, hogy a házastársakra vonatkozó rendelkezéseket a bejegyzett élettársakra is alkalmazni kell. Ezért a házastárs kifejezés alatt a továbbiakban a bejegyzett élettársat is érteni kell.
Az első házasok kedvezményének összege
A házastársak által együttesen érvényesíthető első házasok kedvezményének összege jogosultsági hónaponként 33 335 forint, ami azt jelenti, hogy az általuk fizetendő adó összege 5 ezer forinttal csökken.
Amire érdemes figyelnünk az első házasok kedvezménye szempontjából
Figyeljünk rá, hogy jogosultsági hónapként a házassági életközösség fennállása alatt a házasságkötés hónapját követő 24 hónap vehető figyelembe. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy az a házaspár, aki 2021. január 3-án kötött házasságot, a kedvezményt 2021 februárjától – 2023. január végéig érvényesítheti. Miután a kedvezmény csak a házassági életközösség fennállása alatt érvényesíthető, ezért értelemszerűen megszűnik a jogosultság a 24 hónapos időszakon belül, ha a házaspár elválik, vagy az egyik fél meghal.
A kedvezmény érvényesítése
Az első házasok kedvezménye közösek érvényesíthető a házastársak között. Ez történhet úgy, hogy a 33 335 forint összeget döntésük szerint megosztják egymás között, vagy úgy, hogy a kedvezményt kizárólag egyikük veszi igénybe. Közös érvényesítéskor, a házaspár együttesen 5 000 forinttal kevesebb adót fizet havonta. A kedvezmény közös igénybevétele az adóbevallásban független attól, hogy az adóelőleg megállapításánál mely házastársnál vették azt figyelembe.
Az igénybevétel feltétele a házastársak – adóbevallásban közösen tett, egymás adóazonosító jelét is feltüntető – nyilatkozata, amely tartalmazza, a kedvezmény összegének megosztására vonatkozó döntésüket. A kedvezményt a házastársak már év közben is igénybe vehetik az adóelőleg megállapításakor.
Forrás: NAV
BérPortál – www.berportal.hu-Minden jog fenntartva