A Munka Törvénykönyvének 2023. január 1-jétől életbe lépő változása a munkáltatói felmondást sem hagyta érintetlenül. A munkáltatói felmondás indoklása körében új rendelkezésekkel találkozhatunk. Melyek a felmondás indokolásával kapcsolatos alapvető szabályok? Milyen új előírásokat hozott a törvény módosítása?
A MUNKÁLTATÓI FELMONDÁS INDOKLÁSA
Amennyiben a munkáltató felmondással vagy azonnali hatályú felmondással kívánja megszüntetni a munkavállaló munkaviszonyát, akkor főszabály szerint a felmondását indokolnia kell.
A Munka Törvénykönyve több feltételt is támaszt a felmondással kapcsolatban.
Alapvető feltétel, hogy a felmondás okának a felmondás szövegéből világosan, érthetően ki kell derülnie.
Ez azt jelenti, hogy az indokolást úgy kell megfogalmazni, hogy abból egyértelműen megállapítható legyen a dolgozó számára, hogy milyen konkrét és tényszerű oka van annak a munkaviszony megszüntetésének.
Az indokolás túlzottan általános jellegű megfogalmazása nem megfelelő. Erre lehet példa a „nem megfelelően teljesítette a feladatait” vagy „nem teljesítette a munkáltató elvárásait”. Ezekből ugyanis nem derül ki tényszerűen és ellenőrizhetően, hogy milyen ok vezetett a felmondáshoz. Természetesen nem szükséges aprólékosan, részletekbe menően leírni a felmondás indokait. Az okok összefoglalva is szerepelhetnek a felmondásban, de azokból világosan ki kell derülnie, mi vezetett a munkaviszony megszüntetéséhez.
A felmondás indokául nem szolgálhat bármilyen ok. A törvény meghatározza, hogy milyen okok vezethetnek a jogszerű felmondáshoz. A törvény szerint a munkáltatói felmondás indoka
- a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával,
- a munkavállaló képességével vagy
- a munkáltató működésével összefüggő ok lehet.
AZ AZONNALI HATÁLYÚ FELMONDÁS INDOKAI
Azonnali hatályú felmondás esetén az indokok jóval szűkebbek. Azonnali hatályú felmondásra két okból kerülhet sor:
- a dolgozó a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy
- egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.
MIÉRT FONTOS A MUNKÁLTATÓI FELMONDÁS INDOKLÁSA?
Fontos, hogy a felmondás vagy azonnali hatályú felmondás indoklása megfeleljen a fenti feltételeknek. Ellenkező esetben a felmondás akkor is jogellenes lesz, ha egyébként lett volna megfelelő indok a munkaviszony megszüntetésre, de a munkáltató nem tett eleget az érthető és világos indokolás kötelezettségének vagy tévesen olyan felmondási okot jelölt meg, amely nem felelt meg a valóságnak.
MENTESÜLÉS AZ INDOKOLÁSI KÖTELEZETTSÉG ALÓL
A felmondásnak vannak olyan esetei, amikor a munkáltató nem köteles a felmondást indokolni.
- A munkáltató próbaidő alatt azonnali hatályú felmondással, indokolás nélkül megszüntetheti a munkaviszonyt.
- Határozott időre szóló munkaviszony esetén is van lehetősége arra a munkáltatónak, hogy a munkaviszonyt indokolás nélkül azonnali hatályú felmondással megszüntesse.
- A munkáltató a határozatlan időtartamú munkaviszony felmondással történő megszüntetését nem köteles indokolni, ha a munkavállaló nyugdíjasnak minősül.
- Szintén nem köteles indokolni a munkáltató a vezető állású munkavállalóval közölt felmondást.
AZ INDOKOLÁSI KÖTELEZETTSÉG KITERJESZTÉSE
A Munka Törvénykönyvében 2023. január 1-jétől bekövetkezett változások érintették az indokolás nélküli felmondás fenti eseteit is.
Az új szabályok lehetőséget adnak a munkavállalóknak arra, hogy bizonyos esetekben akkor is kérjék a felmondás indoklását a munkáltatótól, ha egyébként az nem lenne kötelező a törvény szerint.
A módosított szabályozás szerint a munkavállaló a felmondás közlésétől számított 15 napon belül írásban kérheti a munkáltatótól a felmondás indokolását, azzal a hivatkozással, hogy a dolgozó szerint a munkaviszonyának megszüntetésére
- a gondozói munkaidő-kedvezmény,
- az apasági szabadság,
- a szülői szabadság,
- a gyermek gondozása miatti fizetés nélküli szabadság igénybevétele, vagy
- az általa kért munkaszerződés módosítás kezdeményezése miatt került sor.
- A munkavállaló e jogával akkor is élhet, ha például a munkaviszonyát próbaidő alatt szüntette meg a munkáltató indokolás nélkül.
Például, ha a vezető állású munkavállaló határozatlan idejű munkaviszonyát felmondja a munkáltató, de a munkavállaló véleménye szerint a felmondás valós indoka az apasági szabadság igénybevétele volt, akkor 15 napon belül írásban kérheti a felmondás indokolását.
A munkáltató a dolgozó kérelme esetén köteles a felmondás indokolását 15 napon belül közölni. A munkavállaló bírósághoz fordulhat, ha a felmondás indokolását jogsértőnek tartja, mert például az valótlan okokat tartalmaz.
Dr. Szabó Gergely
ügyvéd
Kocsis és Szabó ügyvédi iroda
– – – – – – – – – –
A fent megjelent cikk a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó célzattal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak. Javasoljuk, hogy mindig vegye figyelembe a cikk megjelenésének időpontját is, mert előfordulhat, hogy a jogszabályok változása miatt a benne lévő információk később már nem aktuálisak!
BérPortál – www.berportal.hu-Minden jog fenntartva