Minden cégnél hatalma kincs a jól képzett munkaerő. Éppen ezért gyakori a cégek életében, hogy tanulmányi szerződést kötnek munkavállalóikkal, hogy magasan képzett szakember gárdájuk legyen. A tanulmányi szerződésben a munkáltató vállalja, hogy a tanulmányok alatt támogatást nyújt, a munkavállaló pedig arra kötelezi magát, hogy a megállapodás szerinti tanulmányokat folytatja és a képzettség megszerzése után a támogatás mértékével arányos időn – de legfeljebb öt éven – keresztül munkaviszonyát felmondással nem szünteti meg.
A munkáltató bármilyen képzéshez kapcsolódóan köthet tanulmányi szerződést a munkavállalójával, legyen az idegen nyelvi, vagy akár egyetemi levelező képzés.
A tanulmányi szerződés mind a munkavállaló, mind a munkáltató számára előnyös, hiszen az előbbi értékes tudást nyer, az utóbbi pedig egy jól képzett munkatársat. A törvény azonban mégis kikötést tesz annak vonatkozásában, amikor is nem köthető tanulmányi szerződés.
Nem köthető tanulmányi szerződés
a) munkaviszonyra vonatkozó szabály alapján járó kedvezmények biztosítására, továbbá, ha
b) a tanulmányok elvégzésére a munkáltató kötelezte a munkavállalót.
Figyeljünk rá, hogy a tanulmányi szerződést írásba foglaljuk. A munkáltató személyében bekövetkező változás esetén a tanulmányi szerződésből származó jogok és kötelezettségek az átvevő munkáltatóra átszállnak. A munkavállaló mentesül a tanulmányi szerződésből folyó kötelezettsége alól, ha a munkáltató lényeges szerződésszegést követ el. A munkáltató elállhat a tanulmányi szerződéstől és a nyújtott támogatást visszakövetelheti, ha a munkavállaló a tanulmányi szerződésben foglaltakat megszegi. Szerződésszegésnek minősül az is, ha a munkaviszony megszüntetésének indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása. A visszatérítési kötelezettség arányos, ha a munkavállaló a szerződésben kikötött tartamnak csak egy részét nem tölti le.
A tanulmányi szerződést a fél azonnali hatállyal felmondhatja, ha körülményeiben olyan lényeges változás következett be, amely a kötelezettség teljesítését lehetetlenné tenné, vagy az aránytalan sérelemmel járna. A munkavállaló felmondása esetén a munkáltató a nyújtott támogatást visszakövetelheti. A munkáltató a támogatást arányosan követelheti vissza, ha a munkavállaló a szerződésben kikötött tartamnak csak egy részét töltötte le. A munkáltató felmondása esetén azonban a támogatás nem követelhető vissza.
BérPortál – www.berportal.hu-Minden jog fenntartva