Nagy dilemmát tud okozni mind munkáltatói, mind munkavállalói oldalon egy új munkaviszony létesítésénél, hogy valóban azt az embert vettük-e fel, akire szükségünk van, továbbá valóban azt az állást választottam-e, ami hosszú távon megfelel az elvárásaimnak. A munkáltató számára nyilván nagyon fontos, hogy szakmailag és emberileg is a megfelelő embert vegye fel. Aki jól tud együtt dolgozni a csapattal. Munkavállalói szempontból pedig nagyon lényeges az, hogy milyenek az új kollégák, a körülmények, az új munka és nem utolsósorban a fizetés.
Célja
Ezek kiderítésére találták ki a próbaidőt. Hiszen így a felek meg tudják ismerni egymást és mind a két fél meg tud arról bizonyosodni, hogy jó embert vett fel, valamint, hogy jó helyen van. Ha pedig valamelyik fél mégsem lenne elégedett, akkor nagyon egyszerűen meg lehet szüntetni a munkaviszonyt mind a két fél részéről. Hiszen a próbaidő alatt bármelyik fél, indoklás nélkül megszüntetheti a munkaviszonyt, azonnali hatállyal. Arra azonban figyeljünk, hogy erre csakis írásban van lehetősége mind a két félnek.
Időtartama
Alapvetően a felek a munkaszerződésben a munkaviszony kezdetétől számított legfeljebb három hónapig terjedő próbaidőt köthetnek ki. Fontos, hogy ez mindenképpen a munkaszerződés része kell, hogy legyen abban az esetben, ha szeretnénk próbaidőt kikötni. Ennél rövidebb próbaidő kikötése esetén a felek a próbaidőt – legfeljebb egy alkalommal – meghosszabbíthatják. A próbaidő tartama a meghosszabbítása esetén sem haladhatja meg a három hónapot. Jó ha tudjuk azt is, hogy a próbaidő is szolgálati időnek minősül és az erre az időre kifizetett munkabér beszámít a nyugdíj összegébe.
A próbaidő tehát arra hivatott, hogy ezen időszak alatt a munkavállaló és munkáltató jobban megismerjék egymást. Ezen időszak szolgál arra, hogy a munkavállaló meggyőződhessen arról, hogy valóban képes arra, hogy a kitűzött feladatokat teljesítse továbbá, hogy valóban olyanok-e a munkakörülmények és a tőle elvárt feladatok, amiben megállapodtak, a munkáltató pedig igazából kockázat vállalás nélkül tapasztalhatja meg, hogy választottja valóban alkalmas-e a rábízott munkára. Érdemes tehát komolyan venni és nagy hangsúlyt fektetni a próbaidőre, ugyanis nem mindegy, hogy mikor derül ki, hogy ha esetleg mégsem megfelelő a számunka az új munkatárs.
Bérezés próbaidő alatt
Az első pár hónapban az új kolléga még nem tud teljes értékű munkát végezni, hiszen nincs meg a megfelelő ismerete és rutinja az új munkához. Mondhatni az első pár hónap a betanulás időszaka. Ilyen esetben lehetőségünk van rá, hogy a próbaidő tartamra alacsonyabb bért állapítsunk meg neki, majd a próbaidő lejártával ez emelkedhet. Arra azonban nagyon figyeljünk, hogy a próbaidő alatt sem lehet kevesebb bért megállapítani az aktuális minimálbértől.
A próbaidő kikötése nem kötelező, de ajánlott, hiszen mint láthatjuk, mindkét fél számára hasznos lehet.
BérPortál – www.berportal.hu-Minden jog fenntartva