Nézzük meg az alábbiakban, hogy mely dolgokkal kell tisztában lennünk a munkaközi szünet kapcsán.
Többnyire a munkavégzés szellemileg és fizikailag is megterhelő lehet a munkavállaló számára. Mivel nem vagyunk robotok, így senkitől nem várhatjuk el, hogy 8-10 órát egy huzamban, pihenés nélkül dolgozzon le. Emellett természetesen a törvény is tartalmazza a kötelező szabályokat a munkaközi szünetek vonatkozásában.
Vannak tehát helyzetek, amikor munkaközi szünetet kell biztosítanunk a dolgozónknak. Éppen ezért fontos ismernünk és tudnunk az előírásokat a munkaközi szünet kiadásával kapcsolatban, illetve arról is, hogy miképp tartsuk azt nyilván, valamint hogy kell-e erre az időre jövedelmet fizetnünk a dolgozónknak. Hát csapjunk is bele, nézzük, mit kell tudunk a munkaközi szünetről!
A munkaközi szünet célja
A munkaközi szünetet a Munka Törvénykönyve szabályozza. Célja, hogy a munkavégzés rövid megszakításával a munkavállaló pihenni tudjon munkavégzés közben. Ezen időtartam alatt nem kell munkát végeznie munkavállalónknak, így ez az időszak nem számít bele a munkaidőbe, bér sem jár érte. Ez alól a készenléti jellegű munkakör kivételt képez, továbbá arra is van lehetőség, hogy a munkavállaló és a munkáltató megállapodjanak, hogy a munkaközi szünetet is beleszámítsák a munkaidőbe.
A munkavállalónk részére, ha a beosztás szerinti napi munkaidő vagy a munkaidőbeosztástól eltérő rendkívüli munkaidő tartama
a) a hat órát meghaladja, húsz perc,
b) a kilenc órát meghaladja, további huszonöt perc (azaz mindösszesen negyvenöt perc) munkaközi szünetet kell biztosítanunk.
Számítás
Fontos tudunk, így ne felejtsük el, hogy a számítás során a beosztás szerinti napi munkaidőbe a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő tartamát be kell számítanunk. Jó, ha tudjuk azt is, hogy a felek megállapodása vagy kollektív szerződés alapján munkavállalóink számára legfeljebb hatvan perc munkaközi szünetet biztosíthatunk. Azt se felejtsük el, nagyon fontos, hogy a munkaközi szünetet a munkavégzés megszakításával kell kiadnunk.
A munkaközi szünetet több részletben is kiadhatjuk. Ebben az esetben attól a szabálytól eltérhetünk, hogy legalább három, legfeljebb hat óra munkavégzést követően kell kiadnunk, de az e szerinti tartamban kiadott részletnek legalább húsz perc tartamúnak kell lennie. Előfordulhat természetesen az is, hogy dolgozóink több műszakos munkarendben dolgoznak, és akár a napi munkaidő több, mint 8 óra.
Munkaközi szünetek nyilvántartása
A munkaközi szünet vezetésére és kiadására is fontos figyelnünk, hiszen konkrét előírások vonatkoznak rá. Ezért célszerű olyan munkaidő nyilvántartást vezetnünk, melyekben ezek az információk pontosan vannak vezetve és precíz adatként szolgálnak a bérszámfejtés számára. Ha pedig még nem lenne munkaidőnyilvántartó szoftverünk, azonban munkaidőnyilvántartásunk összetettebb, célszerű elgondolkodni rajta, hiszen egy jó szoftver, megfelelő törvényi alapokkal és automatikákkal, igencsak megkönnyítheti mindennapi munkánkat.
BérPortál – www.berportal.hu-Minden jog fenntartva