Az alapbéren felül többféle jogcímen bérpótlék, vagy mozgóbér is megilletheti a munkavállalóinkat. Ne felejtsük el, hogy az alapbérnek kötelezően minden esetben el kell érnie legalább az aktuális tárgyévi minimálbér összegét. Ez az a törvényi minimum összeg, amit minden esetben biztosítanunk kell. Cikkünkben a 2019. január 1-jével hatályba lépő minimálbér és garantált bérminimum összegeit és tudnivalóit foglaljuk össze.
A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) mellett a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimumának fogalmával is tisztában kell lennünk.
A garantált bérminimumra való jogosultság vizsgálatakor elsősorban azt kell megnéznünk, hogy az érintett munkakörre jogszabály, kollektív szerződés, illetve a munkáltató gyakorlata előír-e bármilyen szintű végzettséget, szakképzettséget. A szükséges végzettség beazonosítását követően a képzettségi szint meghatározását kell elvégeznünk, melynek vizsgálata során az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII.6.) kormányrendeletre támaszkodhatunk. Miután beazonosítottuk a szükséges végzettséget, szakképzettséget, azt kell megvizsgálnunk, hogy azzal ténylegesen rendelkezik-e a munkavállalónk. Mindezen tényezők együttes figyelembevételével mindig körültekintően mérlegeljük azt, hogy dolgozónk a minimálbér, illetve a garantált bérminimum összegére lehet-e jogosult.
Most nézzük meg, hogyan alakulnak a 2019. évben a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum 2019. évi megállapításáról szóló 324/2018. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti minimálbér és garantált bérminimum összegei.
Minimálbér
A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén 2019. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 149.000 forint, hetibér alkalmazása esetén 34.260 forint, napibér alkalmazása esetén 6.860 forint, órabér alkalmazása esetén 857 forint.
Garantált bérminimum
A legalább középfokú iskolai végzettséget, vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló részére alapbérként megállapított garantált bérminimum a teljes munkaidő teljesítése esetén 2019. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 195.000 forint, hetibér alkalmazása esetén 44.830 forint, napibér alkalmazása esetén 8.970 forint, órabér alkalmazása esetén 1.121 forint.
Teljesítménybérezésnél a teljesítménykövetelmények százszázalékos és a teljes munkaidő teljesítése esetén a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló havi munkabérének (tiszta teljesítménybér, illetve garantált bér és teljesítménytől függő mozgóbér együttes):
a) teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén 2019. január 1-jétől 149.000 forint,
b) teljes munkaidőben, legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidő teljesítése esetén 2019. január 1-jétől 195.000 forint.
A meghatározott órabértételt, ha a teljes munkaidő napi nyolc óránál
a) hosszabb, arányosan csökkentett mértékben,
b) rövidebb, arányosan növelt mértékben kell figyelembe vennünk.
Részmunkaidő esetén
a) a meghatározott havi, heti és napi bértételt a munkaidő eltérő mértékével arányosan csökkentve,
b) a meghatározott órabértételt az ott szereplő összeggel, illetve annak arányosan változó összegével kell figyelembe vennünk.
Nézzünk most egy példát arra vonatkozóan, hogy a napi 8 óránál hosszabb teljes munkaidő esetén hogyan történik az órabértétel megállapítása!
Példa:
Dolgozónk napi munkaideje: 12 óra. Minimálbér alapján foglalkoztatjuk.
A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló kormányrendelet szerint meghatározott órabértételt, ha a teljes munkaidő napi 8 óránál hosszabb, arányosan csökkentett mértékben kell figyelembe vennünk. A 8 óra a 12 óra 1,5-szöröse, így a 12 órára vonatkozó órabértétel megállapítása így fog kinézni.
És most nézzük a számokat:
857 / 1,5 = 571 forint
Tehát napi 12 órás foglalkoztatás esetén az órabértétel 571 forint.
Napi munkavégzésünk során számos olyan törvényi fogalommal találkozunk, melynek során a kiindulópont a minimálbér aktuális évi összege. Ilyen lehet többek között például a táppénz napi maximum összegének megállapítása, a gyermekgondozási díj havi összege, valamint a személyi kedvezmény havi szinten megállapítható összege. Nézzük meg, hogy ezek összegei hogyan alakulnak 2019-ben!
Táppénz napi maximum összege
A táppénz maximum összegét a kötelező egészségbiztosítás pénzbeli ellátásairól szóló törvény a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér kétszeresének harmincad részében határozza meg. Ez az összeg 2019. január 1-jétől napi 9.933 forint.
Gyermekgondozási díj maximum összege
A gyermekgondozási díj maximálisan megállapítható összege havonta legfeljebb a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka lehet. 2019-ben ez az összeg havi 208.600 forint.
Személyi kedvezmény havi összege
A személyi jövedelemadóról szóló törvény a személyi kedvezményt az adóév első napján érvényes havi minimálbér 5 százalékának megfelelő összegben határozza meg. Ez az összeg 2019-ben 7.450 forint.
Forrás:
324/2018. (XII. 30.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum 2019. évi megállapításáról
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 40. § (1) bek.
A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 48. § (7) bek., 42/D (1) bek.
Minden jog fenntartva – Bérportál – www.berportal.hu