A foglalkoztató köteles írásban bejelenteni a székhelye szerint illetékes kormányhivatal egészségbiztosítási pénztári feladatokat ellátó szakegységének, ha a biztosítottainak létszáma eléri, meghaladja, illetve előreláthatóan meg fogja haladni a 100 főt, kifizetőhely létesítése céljából.
100 fő alatti kifizetőhely létesítése
Lehetőség van arra is, hogy olyan foglalkoztató is létesítsen kifizetőhelyet, amelynek a biztosítotti létszáma nem éri el a 100 főt. Ilyen esetekben azonban a kormányhivatal mérlegelésétől függ, hogy engedélyezi-e a kifizetőhely létesítését, működését. Pozitív elbírálás esetén a kormányhivatal megállapodást köt a foglalkoztatóval a kifizetőhelyi feladatok ellátására. A megállapodásban részletesen rögzítésre kerül az ellátandó feladatok köre. A kormányhivatal a megállapodás felbontását bármikor kezdeményezheti.
Annak sincs akadálya, hogy a foglalkoztató – akár kötelező számára a kifizetőhely működtetése, akár megállapodás alapján végzi e tevékenységet – a kifizetőhelyi feladatok ellátására megállapodást kössön olyan foglalkoztatóval (ügyviteli szolgáltatóval), amely megfelelő tárgyi, személyi, illetőleg technikai feltételekkel rendelkezik.
Jó ha tudjuk, hogy a Kincstár számfejtési körébe tartozó foglalkoztatók (például önkormányzatok és intézményeik, stb.), a foglalkoztatott biztosítottak létszámára tekintet nélkül a jogszabály erejénél fogva kifizetőhelyet működtetnek.
A kifizetőhelyi feladatok más munkáltató vagy szerv által történő ellátásáról a foglalkoztató köteles tájékoztatni a kormányhivatalt, illetve a Kincstár Központ felügyelete alá tartozó kifizetőhely esetén a Kincstár Központot.
A kifizetőhelyek szakmai irányítása, illetve eljárásjogi, anyagi jogi és pénzügyi ellenőrzése a foglalkoztató székhelye szerint illetékes kormányhivatal, illetve a Kincstár Központ felügyeleti körébe tartozó kifizetőhelyek esetében a Kincstár Központ Egészségbiztosítási Főosztályának a feladata.
A kifizetőhely feladatai
A kifizetőhelyek az alábbi feladatokat látják el:
– a biztosítási kötelezettség és a folyamatos biztosítási idő elbírálása, nyilvántartása,
– az egészségbiztosítási pénzbeli ellátások iránti kérelmek elbírálása, az ellátások folyósítása, elszámolása,
– az egyéni vállalkozó, illetve biztosított mezőgazdasági őstermelő esetében a kifizetőhely köteles előzményt kérni a kormányhivataltól a biztosítási idő megállapítása érdekében,
– az üzemi baleset, valamint a foglalkozási megbetegedés elbírálása, a baleseti táppénz iránti igények elbírálása, az ellátásnak a jogszabályban előírt határidőben történő folyósítása,
– a kifizetett egészségbiztosítási pénzbeli ellátások és a baleseti táppénz E. Alap felé történő elszámolása és az ezzel kapcsolatos adatszolgáltatás teljesítése,
– a táppénz-hozzájárulás kiszámítása, elszámolása,
– a passzív jogon igényelt ellátások megállapítása, folyósítása, elszámolása és az ezzel kapcsolatos adatszolgáltatás teljesítése (például egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság bejelentése a kormányhivatal felé),
– a megállapított és folyósított ellátásokról a Kincstár Központ által előírt formában nyomtatványok, nyilvántartások vezetése,
– az ellátások megállapításához, folyósításához szükséges adatok megkérése, illetve más szervek részére adatok szolgáltatása (az adatvédelmi szabályok betartásával),
– a CSED és GYED iránti kérelem elutasításáról hozott döntés véglegessé válásáról az ügyfél lakóhelye szerint illetékes kormányhivatal családtámogatási szakterületének értesítése [ideértve a családtámogatási kifizetőhelyet is (jelenleg ilyen feladatot kizárólag a Honvédelmi minisztérium lát el)],
– statisztikai adatszolgáltatás (havi és negyedéves),
– jogalap nélkül felvett ellátások esetén
– határozat kiadásával
– a visszafizetésre kötelezéssel kapcsolatos eljárás lefolytatása, a visszafizetett ellátások E. Alap felé történő elszámolása,
– az ellátásokkal kapcsolatos döntések elleni jogorvoslati kérelmek felterjesztése a perképviseleti szervhez (kormányhivatal vagy Kincstár Központ),
– a pénzbeli ellátásokból a jogszabályok által előírt közterhek levonása,
– a biztosítottat – kérésére – tájékoztatja a megállapított pénzbeli ellátás összegének kiszámítása során figyelembe vett adatokról,
– az ellátásokkal kapcsolatos bűncselekmények, szabálysértések gyanúja esetén
– büntető- vagy szabálysértési eljárás kezdeményezése érdekében
– az illetékes kormányhivatal ellenőrzési szakegységének vagy a Kincstár Központ Egészségbiztosítási Főosztályának a tájékoztatása,
– mindazon feladatok elvégzése, amelyeket jogszabály a hatáskörébe utal.
Tehát láthatjuk, hogy a tb kifizető helyi feladatok eléggé komplexek és magas szaktudást igényelnek. Érdemes szakértőkre bízni a bérszámfejtést!
BérPortál – www.berportal.hu-Minden jog fenntartva