A családi kedvezmény ugyanazon kedvezményezett eltartott után egyszeresen vehető igénybe.
Például a szülők közösen nevelik a gyermeküket, akkor mindketten jogosultnak minősülnek. Azonban a gyermek után megállapított havi 66 670 forint családi kedvezménykeretet mind a ketten külön-külön nem vehetik igénybe, csak közösen. Azaz havonta ketten együtt – döntésük szerinti összegben – 66 670 forint családi kedvezménykeretet használhatnak fel.
A családi kedvezményt a jogosult arra a hónapra tekintettel veheti igénybe, mely számára jogosultsági hónapnak minősül. Azonban – a törvényi feltételek megléte esetén – lehetőség van a kedvezmény közös érvényesítésére, megosztására.
Közös érvényesítés
Több jogosult esetén az adott jogosultsági hónap után járó családi kedvezményt a jogosultak közösen is igénybe vehetik, akár már év közben az adóelőleg megállapítása során, akár év végén a bevallásban.
Például, amikor a házaspárnak két gyermeke van, vagy az élettársaknak közös gyermekük van, vagy a kismama és a férje közösen érvényesíthetik a családi kedvezményt.
Megosztás
Ha az adott jogosultsági hónap után járó családi kedvezményre egy magánszemély jogosult, az őt megillető családi kedvezményt adóbevallásbán megoszthatja a vele közös háztartásban élő, jogosultnak nem minősülő házastársával, élettársával, ideértve azt is, ha a családi kedvezményt a jogosult egyáltalán nem tudja érvényesíteni.
A jogosult nem oszthatja meg azon jogosultsági hónapokra eső családi kedvezmény összegét:
− amelyre vonatkozóan a gyermek után a családi pótlékot egyedülállóként veszi igénybe, ide nem értve, ha a jogosult a Cst. 12. § (3) bekezdése alapján minősül egyedülállónak,
− amelyben a családi kedvezményt más jogosulttal közösen érvényesíti.
A közös igénybevétel és a megosztás fontosabb szabályai:
Közös igénybevétel esetén év közben az adóelőleg megállapításakor, év végén a bevallásban lehetséges és jogosult a jogosulttal veheti igénybe.
Megosztás esetén csak év végén a bevallásban lehet, jogosult, a jogosultnak nem minősülő közös háztartásban élő házastárssal, élettárssal lehet megosztani.
A családi kedvezmény közös igénybevétele, megosztása az adóbevallásban független attól, hogy az adóelőleg megállapításánál mely jogosultnál történt annak figyelembevétele. Ettől eltérően nem változhat – az szja-bevallásban az évközi érvényesítéshez képest – a jogosult személye a családi pótlékra saját jogán jogosult gyermek, illetve a rokkantsági járadékban részesülő magánszemély esetén. Ekkor év végén az lehet a családi kedvezmény jogosultja, aki azt év közben már érvényesítette.
Az év közben jogszerűen igénybe vett családi járulékkedvezmény végleges, ez az összeg év végén a bevallásban már nem módosítható.
Például, ha év közben az anya veszi igénybe a családi kedvezményt a három gyermek után, de a szülők év végén úgy döntenek, hogy két gyermek után apa kívánja azt érvényesíteni, akkor ezt megtehetik, azzal a feltétellel, hogy az év közben igénybevett családi járulékkedvezmény összege már nem adható át a másik szülő részére.
Forrás: NAV
BérPortál – www.berportal.hu – Minden jog fenntartva