A vezető állású munkavállaló több szempontból is különbözik a munkáltató más munkavállalóitól. Különbségek nem pusztán a munkával járó felelősség és a juttatások területén vannak. A vezető munkaszerződésének tartalma egyéb tekintetben is különbözhet a többi munkavállaló szerződésétől. Melyek a legfontosabb tudnivalók a vezető állású munkavállaló munkaszerződésével kapcsolatban?
Ki számít vezető állású munkavállalónak?
A Munka Törvénykönyve szerint vezető állású munkavállaló elsősorban a munkáltató vezetője, tehát a munkáltató legfőbb irányítását végző személy. Ilyen például a részvénytársaság vezérigazgatója vagy a kft. ügyvezetője.
Érdemes szem előtt tartani, hogy a munkáltató vezetőjére csak akkor kell a vezető állású munkavállalóra vonatkozó szabályokat alkalmazni, ha tevékenységét munkaviszonyban látja el. A törvény szerint például egy cég vezetője nem köteles munkaviszonyban tevékenykedni, hanem feladatát elláthatja például megbízási szerződés alapján is. Utóbbi esetben rá nem a munkajogi szabályokat, hanem a Polgári Törvénykönyv megfelelő rendelkezéseit kell alkalmazni.
Vezető állású munkavállalónak számít munkajogi szempontból az a munkavállaló is, aki a munkáltató vezetőjének közvetlen irányítása alatt áll, és részben vagy egészben helyettesítheti őt. A vezető helyettesítésére jogosult dolgozó csak akkor minősül vezető állású munkavállalónak, ha közvetlenül a vezető alárendeltje. Ha például a vezető eseti jelleggel meghatalmaz egy nem közvetlen irányítása alá tartozó munkavállalót arra, hogy egy ügyben helyettesítse, attól e dolgozó még nem minősül vezető állásúnak.
A vezető közvetlen irányítása alatt álló dolgozó is csak akkor számít vezető állásúnak, ha részben vagy egészben jogosult a vezető helyettesítésére. Helyettesítés alatt nem pusztán a vezető távollétében való feladat ellátását kell érteni. Ide tartozik az is, ha a munkavállaló olyan hatáskörrel rendelkezik, amely lehetővé teszi számára, hogy a munkáltató irányításában döntő szerepe legyen, és a munkáltató gazdálkodását, működését lényegesen befolyásolja.
Nem minősül vezető állású munkavállalónak például a vezető titkára vagy titkárnője. Bár a vezető közvetlen irányítása alatt áll, de feladatait tekintve a munkáltató irányításában nincs döntéshozó szerepe. A vezető állású munkavállalók közé tartoznak viszont a közvetlenül vezető alá tartozó azon munkavállalók, akik olyan feladatokat látnak el, amelyek adott esetben átfedésben vannak a munkáltató vezetőjének feladataival. Például ilyen lehet a cég gazdasági, pénzügyi vagy termelési vezetője.
Mikor alkalmazhatók a vezetőre vonatkozó szabályok más munkavállalóra?
A Munka Törvénykönyve lehetővé teszi, hogy meghatározott feltételekkel a vezetőn és a vezető-helyettesen kívül más munkavállalókra is a vezető állású munkavállalóra vonatkozó szabályokat alkalmazzák. Ennek három feltétele van:
- a munkaszerződés írja elő a vezetőre vonatkozó rendelkezések alkalmazását, és
- a munkavállaló a munkáltató működése szempontjából kiemelkedő jelentőségű vagy fokozottan bizalmi jellegű munkakört tölt be, és
- alapbére eléri a kötelező legkisebb munkabér hétszeresét.
Fontos, hogy a kiemelkedő jelentőségű vagy fokozottan bizalmi jellegű munkakört betöltő dolgozókra csak akkor alkalmazhatók a vezető állású munkavállalókra vonatkozó előírások, ha a munkaszerződés ezt előírja. Tehát, ha maga a munkavállaló is beleegyezik.
A vezető állású munkavállaló munkaszerződése
A munkajogi szabályok egyik alapvető kiindulópontja, hogy a munkáltató és a munkavállaló nem egyenrangúak. A munkáltató sok tekintetben erőfölényben van a dolgozóhoz képest. Ezért a Munka Törvénykönyve számos a munkavállaló érdekeit védő garanciális előírást tartalmaz.
Főszabály szerint a munkaszerződésben csak akkor lehet eltérni a munkavállaló hátrányára a Munka Törvénykönyve szabályaitól, ha ezt a törvény megengedi. Ez a munkavállalót védő szabályok közül az egyik legfontosabb előírás. Az olyan megállapodás, amely ebbe a korlátozásba ütközik semmisnek minősül.
A vezető állású munkavállaló esetén a Munka Törvénykönyve sokkal tágabb teret enged a munkáltató és a munkavállaló közötti megállapodásnak. A vezető állású munkavállaló munkaszerződésében a munkaviszonyra vonatkozó törvényi rendelkezésektől főszabály szerint szabadon el lehet térni.
A törvényi előírásoktól csak a Munka Törvénykönyvében kifejezetten felsorolt esetekben nem lehet eltérni a vezető hátrányára a munkaszerződésben. Ilyen, eltérést nem engedő eset például az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelés és a kötelező orvosi vizsgálat ideje alatt való mentesülés a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alól. Szintén ilyen a felmondási tilalom várandósság és szülési szabadság idejére, illetve a szülési szabadság és a gyermek 3 éves koráig, a gyermek gondozása céljából igénybe vehető fizetés nélküli szabadság szabályai.
Dr. Szabó Gergely
ügyvéd
– – – – – – – –
A fenti rövid tájékoztatás a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó céllal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak.
A megbízható jogi képviselő
Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda
info@kocsis-iroda.hu
+36 (1) 266-6621, +36 (30) 692-9392
www.kocsis-iroda.hu, www.kocsisszabougyved.hu
Kövessen bennünket itt is: Facebook, Instagram, LinkedIn, Pinterest
BérPortál – www.berportal.hu-Minden jog fenntartva