Előző cikkünk folytatásaként az alábbiakban megnézzük, hogy milyen munkavédelmi szabályok vonatkoznak a munkaépületekre. Ezen belül is a munkahely padlózata és közlekedési útjaira és a kijáratokra és vészkijáratokra.
Munkaépületekre vonatkozó követelmények
Figyeljünk rá, hogy munkahely céljára csak olyan építmény alkalmazható, amely megfelelő szerkezetű és szilárdságú. Ilyen építményben az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek és jellegének, az abból fakadó tisztítási feltételeknek megfelelő határoló felületeket, belmagasságot, légtérfogatot, mozgásteret, közlekedési útvonalakat kell kialakítani. Az ablakoknak, tetővilágításoknak és szellőzőberendezéseknek biztonságos módon nyithatónak, zárhatónak, beállíthatónak és rögzíthetőnek kell lenniük. Nyitott állapotban nem lehetnek olyan helyzetben, ami veszélyt jelent a munkavállalókra nézve. Az átlátszó felületű ajtók, kapuk, falak kitörés elleni védelméről, a veszély felismerésére alkalmas megkülönböztető jelzéséről gondoskodni kell. A lengőajtókat és lengőkapukat átlátszó anyagból kell készíteni, vagy szemmagasságban átlátszó betéttel ellátni.
Munkahely padlózata és közlekedési útjai
A munkavédelemről szóló törvény azt is kimondja, hogy a munkahely padlózata és közlekedési útjai feleljenek meg a munkavégzés jellegének. Továbbá az ebből fakadó tisztítási követelményeknek, a várható legnagyobb igénybevételnek, felületük csúszásmentes, egyenletes, botlás- és billenésmentes legyen. A közlekedési utak szélessége és a szabad magasság tegye lehetővé a gyalogosok és járművek biztonságos közlekedését, a közlekedési utak és pályák melletti biztonságos munkavégzést. Az olyan munka- és tárolóhelyiségekben, ahol gyalogos- és járműforgalom van, illetőleg rendszeresen anyagot szállítanak, a közlekedési, illetőleg az anyagmozgatási útvonalakat meg kell jelölni, vagy el kell választani egymástól. Az elsődlegesen gépjárműforgalom számára szolgáló kapu közvetlen közelében a gyalogosok számára külön ajtót kell biztosítani, ha a gyalogosok számára nem biztonságos az áthaladás.
Kijáratok, vészkijáratok
A kijáratokat és vészkijáratokat, a kijelölt menekülési utakat szabadon kell tartani. Számuk, méretük, elhelyezésük és megvilágításuk tegye lehetővé a munkahely, a veszélyes terület gyors és biztonságos elhagyását. Nagyon fontos, így figyeljünk arra, hogy vészkijárathoz toló- vagy forgóajtók használata tilos. Vészkijáratot lezárni csak úgy szabad, hogy vészhelyzetben bárki által nyitható legyen.
Mind a munkáltatónak, mind a munkavállalónak érdeke, hogy az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos feltételek mellett végezhessék a munkát, így nagyon fontos, hogy betartsuk a fentebbiekben foglaltakat. Arról se feledkezzünk meg, hogy amennyiben az adott munkahelyen magyarul nem tudó munkavállaló is dolgozik, a munkáltató a munkavállaló által értett nyelven is köteles biztosítani az üzemeltetési dokumentációt, a veszélyt jelző, tiltó és tájékoztató feliratokat.
BérPortál – www.berportal.hu – Minden jog fenntartva