Alapvetően a munkahelyre mindenki dolgozni jár be, míg a magánügyek intézését munkaidőn kívülre időzítik. Ezen idő alatt a munkavállaló kötelezettséget vállal arra, hogy munkát végez, hiszen a vezetés ezt várja el tőle, számít a munkájára. De ahogy szokták mondani, az élet zajlik. Biztosan mindenkivel megesett már, hogy olyan elfoglaltsága akadt, amit csak munkaidőben tudott elintézni. Legyen az banki, hivatali vagy ügyvédi ügyintézés, esetleg a gyerek iskolájába, óvodájába kellett bemenni és itt még nem ér véget a lista. De mit is tehetünk, ha a kollégának nap közben akad dolga pár órára, ami miatt egy egész napos szabadságot nem éri meg kivenni. Engedjük vagy ne engedjük?
Mérlegeljünk
Első sorban mérlegelnünk kell, hogy mennyire vesszük ezt szigorúan. Vannak cégek, akik egyáltalán nem preferálják a magánügyek munkaidőben történő intézését. Ez azonban kellemetlen hangulatot és elégedetlenséget tud szülni. Persze az sem ideális, hogy folyamatosan magán ügyeket intéznek a munkavállalók munkaidőben. Ezért érdemes megnézni, hogy mit és mennyit tudunk biztosítani és főképpen mikor. Például egy bérszámfejtéssel foglalkozó cég, a számfejtési időszak kellős közepén nem biztos, hogy tudja nélkülözni a munkavállalót. Viszont a számfejtés utáni időszakban könnyebben meg tudják oldani a helyettesítés. Az sem mellékes, hogy egy irodai munkahelyen könnyebb megoldani ilyen esetben a helyettesítést, mint például egy futószalag mellett ülő munkavállaló esetében.
Miért jó ez a cégvezetőknek?
A cégvezetésnek is jó, ha flottul megy minden a munkahelyen, a kollégák elégedettek és szeretnek is ott dolgozni. Egy irodai közegben, ahol szinte egymás mellett ülnek a kollégák, mint régen az iskolapadba, sokszor alakulnak ki baráti kapcsolatok. Hiszen napi 8 órát együtt töltenek minden nap. Ismerik egymás szokásait, hobbijait, látják, ha a másik szomorú, vagy éppen boldog. Egy ilyen összetartó közösségnek nagyon nagy ereje van. Ez által még jobban szeretnek munkába járni a kollégák, hiszen amellett, hogy a munkában is segítik egymást, akár az életben is segédkezet tud nyújtani egy kolléga egy másiknak. Könnyebben meg lehet oldani a helyettesítést, ha az egyik kolléga vállalja, hogy tartja a frontot amíg a másik nincs ott. Ezt akár később viszonozni is tudják neki, hiszen ő is kerülhet olyan helyzetbe, hogy pár órára el kell szaladnia.
A fentebbiből adódik, hogy ha úgy döntünk, hogy engedélyezzük, hogy egyszer-egyszer munkaidőben is intézhessenek magán dolgokat a kollégák, akkor azt kollektívan tegyük. Ugyanis ellentéteket szülhet, ha az egyik kollégának megengedjük, míg a másiknak nem. Például ha egy kisgyermekes anyukával elnézőbbek vagyunk, míg egy másik kollégának csupán egy fontos banki ügyet kellene elintéznie és neki nem engedjük, az bizony kellemetlen visszhangot válthat ki.
Sok cégnél, már elég rugalmasan oldják meg ezen feladatot. Hiszen belátják, hogy ha egy kollégának tényleg nagyon fontos ügyet kell elintéznie, akkor azon lesz a figyelme és nem tud 100 százalékban a munkájára koncentrálni.
Sokszor elegendő már csupán a közvetlen vezetővel egyeztetni. Így a kollégák sem stresszelik túl, ha éppen úgy alakul, hogy el kell kéredzkednie a munkából. Az esetek többségével ezzel a kollégák sem szoktak visszaélni. Persze van néhány kivéte, de ezt az adott kollégával kell rendeznünk, a többieket nem büntetve.
Azzal pedig minden kolléga tisztában van, hogy a munkát el kell végezni.
Tehát igazából a munkáltató hozzáállásán múlik a dolog, mert számos megoldás van arra, hogy ha valakinek el kell mennie munkaidőben személyes okokból pár órára, azt meg tudják oldani. Ezzel a kolléga is érezni fogja, hogy megbecsült tagja a csapatnak és nagyon hálás lesz azért, hogy segítettünk neki.
BérPortál – www.berportal.hu-Minden jog fenntartva