Egy cég életében nagyon fontos feladat, hogy a megfelelő vezető kerüljön az egyes területek élére. De honnan lehet tudni, hogy kiből válik jó vezető? Hogyan döntsünk a sok jelentkező közül? Esetleg cégen belüli munkatársat nevezzünk ki?
A jó vezető profi a szakmájában
Egy vezetőtől joggal várjuk el, hogy profi legyen a területén. Még jobb, ha a területéhez szorosak kapcsolódó rokon területekkel is tisztában van. Igazán jó vezető abból lesz tehát, aki a saját szakmájának egyes szakterületeit is ismeri, dolgozott benne, profin elboldogul az adott feladatokkal.
A jó vezető felelősséget vállal
A felelősségvállalás kérdése kiemelkedően fontos, ha vezető pozícióba keresünk embert. Amennyiben olyan jelentkezőt találunk, aki korábbi munkahelyén volt már vezető pozícióban, akkor sejteni lehet, hogy volt már felelős egy szakmai projekt megvalósulásáért. Ez alapvetően jó, de nem árt picit beszélgetni vele. Hiszen akadhatott a projekt közben nehézség, amivel meg kellett birkózni. Sokat elmond a jelöltünkről, ha be tudja látni azokat a hibákat, amiket vétett és ki tudta javítani. Míg ha valaki arról panaszkodik, hogy milyen ügyetlen kollégákkal volt körül véve és az ő hibájuk volt az esetleges csúszás a feladat megvalósítása során, az bizony nem jó jel.
Amennyiben meglévő kollégát szeretnénk kinevezni vezető posztra, úgy azzal egyből tisztában lehetünk, hogy mennyire felelősségteljes a munkája során, hiszen közvetlenül rálátunk.
Ez azonban még nem minden. Nagyon fontos az új vezetőnk mentalitása és a csapatjátékhoz való hozzáállása. Látnunk kell, hogy tisztában van-e azzal, hogy bár nem egyedül kell a feladatot elvégezni, a csapat mögött kell állnia és megoldással szolgálni bármilyen nehézségbe is ütközzenek. Hiszen ő a vezető, ki máshoz fordulhatnának segítségért a kollégák?
A jó vezető bírja a nyomást és csapatjátékos
Az új vezetőnk lesz kapcsolatban mind a felső vezetéssel, mind a kollégákkal. Tehát meg kell találnia az arany középutat. Hiszen a felső vezetéstől és a kollégáktól is érkezni fog hozzá igény az egyes projektekkel kapcsolatban. Tehát ezen munkához elengedhetetlen a jó szociális képesség és hozzáállás. Tisztában kell lennie azzal, hogy mit vár el tőle a felettese és mit várnak a beosztottak és e között kell sikeresen lavíroznia úgy, hogy azzal mindenki elégedett legyen.
A jellemet lehet a legnehezebben kiszűrni egy interjú során, azonban ez is egy sarkalatos pont a jó vezető megtalálásához. Itt jön megint képbe, hogy ha meglévő kollégát szeretnénk kinevezni a posztra, picit könnyebb dolgunk van ebből a szempontból, hiszen ismerjük őt. Azonban sokszor kérdésként merül fel, hogy nem okoz-e ellentéteket, hogy ha az egyik kollégát emeljük ki, – természetesen vele egyeztetve – a többi kolléga közül? Ezt cége válogatja. Volt már olyan, hogy ellenségeskedést szült, azonban olyan helyről is lehet tudni, ahol pont az váltotta ki a dolgozók nem tetszését, hogy egy messziről jött új ember akarta nekik megmondani, hogy mit és hogyan csináljanak. Tehát itt teljes mértékben nekünk kell eldönteni, hogy mit szeretnénk és ezt tisztázni kell a kollégákkal is. Viszont fontos, hogy szakmailag kompetens embert válasszunk a pozícióra, aki bele illik a csapatba.
BérPortál – www.berportal.hu-Minden jog fenntartva