Nagy változás előtt áll a hazai szakképzés, ugyanis idén nagyban átalakul az OKJ-s képzés lehetősége, helyét egy teljesen új szisztéma veszi át. Ezentúl csak és kizárólag iskolarendszerben történő képzés keretei között lehet majd oktatni az alapszakmákat, a felnőttképzés keretei között pedig a speciális képzésekre lesz lehetőség.
De hogyan is kell elképzelni ezt a változtatást?
A jelenlegi OKJ-s képesítéseket két részre fogják osztani. Az alapszakmák ezentúl iskolarendszerű felnőttoktatásban másfél-három év alatt, továbbá hároméves szakképző iskolában vagy ötéves technikumban szerezhetők meg.
A másik részbe pedig azok a képesítések fognak tartozni, melyek ráépülnek valamelyik alapszakmára így rövidebb idő is elegendő az elsajátításukhoz.
A módosítás célja, hogy élesebb határvonal legyen, ezáltal jobban elkülönüljön egymástól az alapképzés, ami egy szélesebb körű szaktudást ad és a rövidebb, tanfolyam alapú képesítések.
BérPortál – www.berportal.hu – Minden jog fenntartva